© 2016 by Simonné Halász Rita

Stúdió: Nyékládháza, Petőfi u. 17.

NÉHÁNY SZÓ RÓLAM

Kislányom születésekor belőlem is előbújt a fotós anya, minden pillanatot meg akartam örökíteni, hogy legyen mire emlékeznem 5-10 év múlva. De ahogy a legtöbb családban, anya fotóz és a végén azzal szembesül, hogy ő nincs rajta a képeken, pedig ő is főszereplője ennek a csodás történetnek.

Ezért van szükség a fotósra! Vagyis Rám! :)

Nagyon közel állnak hozzám a kreatív munkák, örülök, ha segítségével másoknak is örömet szerezhetek. Igyekszem valami kis pluszt csempészni képeimbe, ajándékaimba.

Fotóim elkészítésekor ügyelek arra, hogy a pillanat mondanivalója, a családi kötelék erőssége is átjöjjön a képeken. Célom, hogy évek múltán is örömmel nézhessétek vissza őket.

Nem címlapsztárokat örökítek meg, hanem hétköznapi emberek boldog pillanatait, egy elkapott ölelést egy pici összebújást, egy szégyenlős tekintetet.

 

Első és legfontosabb számomra, hogy jól érezze magát a fotóalany, természetesen ez igaz az újszülöttekre is, ezért az ő tempójukban halad a fotózás, és nincsenek természetellenes nyakatekert pózok sem.

A munkám nem ér véget a fotók elkészítésével, a nyers képeket retusálom, kiemelve a rajta szereplő személyek szépségét, a színek élénkségét. Nyers képeket épp ezért nem adok át.

A retusált képeket sem úgy kell elképzelned, hogy baba arcot varázsolok, lefogyasztalak, átszínezem a hajad..., ha ilyen fotóst keresel, az nem én vagyok, én az igazi valódat szeretném visszatükrözni! Szeretem a telített színeket, a kontrasztos képeket és a fekete-fehéreket! A portfóliómban is ilyen képeket találsz túlnyomórészt.

A fotók átadása online vagy pendriveon történik, mert a DVD kezelése manapság már sok háztartásban nehézkes. Valljuk be, eljárt felette az idő!

Ha Te is őszinte, igazi pillanatokat szeretnél megörökíteni, akkor jó helyen jársz!

                      

                                                              Baráti üdvözlettel:

                                                                                                       - Rita -

This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now